70- 80-as évek manökenjei I.
2020. november 26. írta: Claudia Photography

70- 80-as évek manökenjei I.

Dombrády Éva – Tóth József Füles fotó

127276636_1297135883973243_146604083096387885_n.jpg

Egy ismerős hölgy, aki a Hungarocoop protokoll főnöke volt, ajánlatára jelentkezett az OKISZ Labornál manökennek. Mutatott be bel- és külföldön úgy az OKISZ Labornak, más divatcégeknek, divat házaknak, mint például a Budapest és a Rotschild Szalonnak (Rotschild Klára), ami később Clara Szalon nevet kapta. Képviselte Magyarországot Jugoszláviától Kuvaitig, magyar modelleket mutatott be.

Fotómodellként címlapokon és az újságok belső oldalain szerepelt rendszeresen, például a Nők Lapja, Ez a Divat lapokban. 1975-ben Trogírban rendezték azt a nagyszabású, sokszínű divatfesztivált, ahol például párizsi, moszkvai, londoni, malmői és mexikói kreációk mutatkoztak be. A divatfesztiválon más országok ruháit is bemutatták a manökenek, Évát többek között a török, mexikói, brazil, cseh, dán és japán tervezők foglalkoztatták, de bemutatott a franciáknak is. Húsz ország több mint negyven divattervezője mutatta be kollekcióit Trogír főterén.

Dombrády Éva 1969-76 között volt a keresett manökenek között 19 évesen az OKISZ Labornál helyezkedett el.

 

Szilágyi Mari

szilagyi_mari_porte.jpg

A 70-es évek elején már az Ez a Divat címlapján tűnt fel, de a Tükör és más újságok címlapján is láthattuk.

Első fotóját Novotta Ferenc fotóművész készítette.

Az OKISZ Labornál dolgozó Várnai Zsóka divattervező tanácsára indult a kifutóra mint manökenjelölt. A zsűri magas pontszámmal jutalmazta. Szinte azonnal működési engedélyt kapott.

Rendszeresen nagybemutatókon mutatta be az OKISZ Labor kollekcióit. Divatbemutatóikon Ausztriában és Csehszlovákiában is részt vett, a Hungarotex megbízásából pedig Moszkvában és Leningrádban is képviselte Magyarországot.

 

Lajkovits Ági – Finta József fotó

86457087_1344885869031437_8175114362650886144_o.jpg

Plakátokon, címlapokon és egyéb kiadványokban rendszeresen jelentek meg fotói, például az Ez a Divat havilapban is. Híres plakátja például Finta József: Életbiztosítás-, vagy a Forte – Forte Fotokémiai Ipar – Photo plakátnaptára, és egy másik,

1978-ban készült Forte fotója BNV-nagydíj nyertes lett. Elismert manöken volt, nemcsak Magyarországon, hanem Angliaban, Olaszországban, Jugoszláviaban és Kuvaitban láthatta a közönség az általa bemutatott magyar modelleket.

1975-ben például Trogirban rendezték azt a nagyszabású, sokszínű divatfesztivált, ahol párizsi, moszkvai, londoni, malmői és mexikói kreációk mutatkoztak be. Itt Dombrády Éva, Lajkovits Ági is képviselte Magyarországot az OKISZ Labor ruháival. A divatfesztiválon más országok ruháit is bemutatták a manökenek. Lengyel Miklós fotója:

 

trogir_divatfesztival_1975_kepes_osszeallitas.jpg

1975. A Divat ünnepe címmel megrendezett divatfesztiválon, Trogirban második helyzett lett.

 

Hargitay Gábor

hargitay_gabor_2_1.jpg

Béke szállóban volt első fellépése, mint modell, az OKISZ labor divat bemutatóján. Pogány Klári, Felkai Anikó, Dombrády Éva, és Bodó Sztenya volt még ezen a bemutatón.

 

Szedres Mariann – Módos Gábor fotó

127605826_3567085253398598_7119779279808072906_n.jpg

Az Élet és Tudomány című tudományos ismeretterjesztő hetilap borítóján jelent meg első fotója, Kemény György grafikusművész felkérésére. A hetilapban megjelent továbbá több Centrum Áruházak reklámfotója is. A Centrum Áruházak reklámarca volt több éven át.

Először az MTI modelliskoláját végezte el, testvére, Rita tanácsára. Az első divatbemutató, ahol fellépett, 15 éves korában volt, a Gemini együttessel, Várszegi Gábor felkérésére. Ezt követően folyamatosan kapta a felkéréseket, és követte a többi divatbemutató is.

Rendszeresen jelentek meg fotói a Lapkiadó Vállalat, FÉNYSZÖV, MTI által. Az Ez a Divat című magazin hasábjain is látható volt, továbbá prospektusok, katalógusok oldalain, a Nők Lapjában, és az Ez a Divatban, a Képes Újság-ban, Nagyító, a Fogyasztók lapjában, az Esti Hírlap-ban is.

 

Tálas Kati

talas_kati_1.jpg

Alig volt 17 éves, amikor diákmunkán volt, tolmácsként egy filmforgatáson, ahol egy híres, külföldi fotós készített Róla képeket,

Egy fotókiállításon első díjat nyertek a Róla készült fotók Magyarországon is bekerült egy szakmai lapba, ettől kezdve kapta a felkéréseket fotózásra.

Fiatal manökenként, a 175 centiméteres magasságával és szépségével rövid idő alatt az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott fotómodelljévé vált. Az Ofotértnál igazolványképet szeretett volna csináltatni, amikor olyan fotogénnek találták, hogy azt ajánlották, jelentkezzen az OKISZ Labornál, ahol éppen akkor manökeneket kerestek. Első divatbemutatója általuk volt.

 

Kertész Éva – Ács Irén fotó

kertesz_eva_1_1.jpg

1972-ben egy ismerőse elvitte fotóját az MTI fotóstúdiójába, ahol a fotósoknak az megtetszett. Fotózásokra hívták, elkezdett modellkedni. Folyamatosan kapta a felkéréseket, és 1974-től a Magyar Divat Intézet modellje lett.

1974-ben az Állami Artistaképző Intézetben levizsgázott, fotómodell és manöken oklevelet szerzett.

Divatbemutató keretében járt a Keleti blokk országaiban, de volt például Mongóliaban, Kuvaitban, Kazahsztánban is. Külföldi turnékon például az Okisz Labor, a Kézműipari Vállalat ruháival képviselte Magyarországot. Mutatott be ruhát például a Budapest és a Rotschild Szalonnak (Rotschild Klára), ami később Clára Szalon nevet kapta.

 

Welzer Erzsébet – Lussa Vince fotó

foto_magazin_1978_2_szam_lussa_vince_fotoja_1.jpg

A Nimród című újság fotómodell-pályázatot hirdetett, egy barátnőjét kísérte el, aki nem mert bemenni a próbafotózásra, ezért Welzer Erzsébet rászánta magát. 142 jelentkező közül Őt választottak a címlapra.

Ezután több címlap is megjelent róla a divatlapokban. Az Ez a Divat szerkesztőségénél is foglalkoztatták, ahol szinte havonta jelentek meg fotói.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum őrzi a Finta József grafikus által készített plakátot, ahol Welzer Erzsébet a modell. Takarékszövetkezeti betétkönyvet reklámoz a plakáton, a 70-es években. Divatbemutatókon rendszeresen részt vett, külföldön és belföldön egyaránt. 1978-ben a Hilton Szállóban tartották az Ez a divat bált. A bál résztvevői az 1978-as évben az újságban bemutatott manökenek közül Welzer Erzsébetet választották a bál manökenjévé.

Források:

retromagyarfotomodellek.blogspot, Wikipédia, Pinterest.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk és szeretnél többet megtudni rólam, kattints weboldalamra: 

http://claudiaphotography.wixsite.com/claudiaphotography

A bejegyzés trackback címe:

https://claudiaphotography.blog.hu/api/trackback/id/tr4416303358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása